The Devil Judge

(Ördögi bíró)

The Demon Judge / Devilish Judge / The Devil Judgement
16 rész, jogi, dráma, tvN



Ismertető:

Veszélyes hajsza két bíró között, akik felforgatják a bíróságot, hogy elkapják a gonosztevőket és felfedjék egymás titkait. A történet egy olyan civilizációban játszódik, ami lefesti jövőnk potenciális és visszafordíthatatlan veszélyeit. Ahol az önzőség és a gonoszság gyökeret ereszt. Ahol a félelemkeltés, a hazugságok, a pénz, a hatalom, a meglakolás, a zavargások, a gyilkosságok, az erőszak, a bűncselekmények, a hatóságok elleni megmozdulások uralják a világot. Ebben az előrehaladott világban próbál rendet teremteni Kang Yo Han, akinek méltányosságát többen is megkérdőjelezik.

Kang Yo-Han született büntetőbíró. Gyerekkora óta egy jobb életről álmodik, miután szülők nélkül maradt és magára hagyatottságában megismerte a földi poklot. Így kellett felnőnie, később pedig rájött, hogy elég hatalom van a kezében ahhoz, hogy visszafizesse nyomorúságos gyermekkorát és felhasználhatja az emberek ostobaságát arra, hogy tetszése szerint mozgassa őket. A folyton gyötrő rémálmaiból csak egy dolog képes kiszakítani: a gazemberek rács mögé juttatásának gondolata. Móresre tanítja azokat, akik a törvény kezébe kerülnek, sokan pedig úgy hiszik, ördögibb, mint akiken elégtételt vesz. Jung Sun-Ah a mélyszegénységből kitörve mára a CSR Alapítvány (Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás) igazgatója. Számos figyelemre méltó egyénnel, többek között a politika és a gazdaság fontos embereivel áll összeköttetésben. Befolyásos kapcsolatai segítségével irányítani és manipulálni tudja az országot. Bármire képes, hogy hatalomra tegyen szert és felfedje riválisa, Kang Yo-Han legsötétebb titkait. Kim Ga-On újonc büntetőbíró, aki reménysugárként világít egy disztópikus világban. Nehéz időket élt meg, miután fiatalon elvesztette a szüleit, akik öngyilkosságot követtek el egy súlyos gonosztett miatt. Hogy bosszút álljon mindezért, megismerkedett a jogászvilággal és letette a bírói vizsgát. Veszélyes útra tér és bajba sodorja magát, miközben régi nyomozó barátjával, Yoon Soo-Hyun-nal megfigyelik Kang Yo Han-t. Milyen rejtegetnivalója lehet, amit kétségbeesetten próbálnak felfedni? Igazságosságot akar, vagy célja egészen más?

EpizódFeliratVideóOnline
1MEGAMEGAVidea
2MEGAMEGAVidea
3MEGAMEGAVidea
4MEGAMEGAVidea
5MEGAMEGAVidea
6MEGAMEGAVidea
7MEGAMEGAVidea
8MEGAMEGAVidea
9MEGAMEGAVidea
10MEGAMEGAVidea
11MEGAMEGAVidea
12MEGAMEGAVidea
13MEGAMEGAVidea
14MEGAMEGAVidea
15MEGAMEGAVidea
16MEGAMEGAVidea

The Devil Judge” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Sorozatajánló:
    The Devil Judge – Ördögi Bíró

    Dél-Koreai, 2021-es, 16 részes, kb. 65-80 perces epizódok.
    Műfaja: jogi, politikai, thriller, dráma.
    Magyar feliratot Lai Subs fordítónak köszönhetjük.

    Én is, mint sokan mások Ji Sung és Jin Young férfi színészek miatt néztem meg a sorozatot és valószínűleg-többnyire őket fogják emlegetni ebből a sorozatból, de engem főképp Kim Min Young színésznő fogott meg, de nagyon.
    Ebben a sorozatban amúgy is többnyire jók voltak a női szereplők. Kim Min-Young színésznő nagyon lenyűgözött ebben a sorozatban, különleges volt a színészi játéka, többet kellett volna szerepelnie a történetben (többet foglalkoztathatnák más sorozatokban is, hiszen remek színésznő), nagyobb harcot vártam volna el Kim Min-Young és Ji Sung között a sorozat közben és a végére meg pláne (kapcsolatukból többet is ki lehetet volna hozni).
    Jang Young-Nam színésznő ebben a sorozatban még nagyobb alakítást nyújtott, mint az It’s Okay To Not Be Okay sorozatban, pedig ott is nagyon jó volt. Kim Jae-Kyung a sorozat első pár részében a karakterre nagyon jó felvezetést kapott, de aztán a közepétől a végéig semmilyen lett, azt hittem sokkal többet hoznak ki a karakteréből (Veronica Park-ént anno hatalmasat alakítót). Park Gyu-Young karaktere sokkal jobb volt ebben a sorozatban, mint az It’s Okay To Not Be Okay sorozatban.
    Jinyoung (GOT7 énekesét) már sokan ismerik a He Is Psychomatric sorozatból is, itt ebben a sorozatban sokkal jobban megmutatja színészi képességeit. Több bromance-ot is eltudtam volna viselni Jinyoung és Ji Sung között.
    Ji Sung színészről eddig tudtuk, hogy zseniális színész, ebben a sorozatban is megmutatja ezt.
    Baek Hyun-Jin remek színészi alakítást nyújtott, de számomra túlságosan irritáló volt lehet, hogy azért, mert a valóéletben is léteznek ilyen elnökök.
    A sorozat nagyon jól bemutatja a hátérhatalom (politika, média, cégek, szervezetek, hatóságok) árnyoldalait, számomra teljesen életszerű, legalábbis ahogyan én észlelem a mai világot (működését).
    A sorozatban ezeket, plusz a benne lévő történéseket és a társadalmi dolgokat-témákat még jobban is ki lehetett volna élezni, mindig úgy éreztem a nézése közben, hogy csak a pengeélét érintették és azontúl nem mentek (ezt főleg Kim Min-Young karaktere esetében éreztem, amiből sokkal többet ki lehetet volna hozni).
    A sorozat első pár része nagyon tetszett, itt még olyan rejtélyes is volt a sorozat, ami sokat tett hozzá, aztán ez ahogyan haladunk előrefele már megszűnt benne, a közepefele néha-néha volt egy kis lassulás, de ez nem volt vészes, vége fele és befejezése izgalmas volt, de többet vártam Kim Min-Young karakterétől.
    Összességében idén ez egy jó és érdekes sorozat, számomra egy ötös skálán megkapja az ötöst.

    Történetről:
    Dél-Korea egy vírus és ezáltal egy válság után van éppen, a hatalom újra akarja formálni az országot. Ji Sung akinek rejtélyes és drámai a múltja egy olyan bíróság élére kerül bírónak, amit élőben közvetítenek és egy alkalmazás segítségével a nézők – a nép hozhatja meg az ítéletet vagy döntheti el, hogy bűnös vagy nem bűnös.

    Szereplők:
    -Ji Sung (Whatcha Wearin’? / My P.S. Partner, Fate, Doctor John, Familiar Wife, Defendant, Entertainer, Kill Me Heal Me, Secret Love, Royal Family, The Great Seer, New Heart)
    -Park Jin-Young (He Is Psychomatric, A Stray Goat, Yumi’s Cells, When My Love Blooms, School Of Magic, The Legend of The Blue Sea)
    -Kim Min-Young (New Heart, Mr. Sunshine, The Merchant: Gaekju 2015, Man To Man, Gabdong, the Memories of Murder, Queen Of The Night)
    -Park Gyu-Young (Sweet Home, It’s Okay To Not Be Okay, Nokdu Flower, The Third Charm, School Of Magic, Romance is a Bonus Book, Suspicious Partner, Bring It On Ghost, Rain or Shine)
    -Ahn Nae-Sang (The Pirates, The Last Princess, Racket Boys, Mouse, Law School, L.U.C.A.: The Beginning, Royal Secret Agent, Do Do Sol Sol La La Sol, More Than Friends, 18 Again, Welcome-Meow-The Secret Boy, Eccentric! Chef Moon, Hi Bye Mama, My Country: The New Age, The Light in Your Eyes, The Guest, Your, Honor, Busted, Ms. Hammurabi, Misty, Lawless Lawyer, Rain or Shine, Entertainer, Squad 38, Hwajung, Kill Me Heal Me)
    -Kim Jae-Kyung (A Way Station, The Secret Life of My Secretary, Bad Papa, Life On Mars)
    -Jang Young-Nam (Seobok, Night in Paradise, Metamorphosis, Miss Baek, The Negotiation, Confidential Assignment, Snowy Road, Love Lies, A Werewolf Boy, The Veil, It’s Okay to Not Be Okay, Find Me in Your Memory, Nobody Knows, My Country: The New Age, Lovely Horribly, My Sassy Girl, Flower of the Queen, Pinocchio)

    További szereplők:
    -Baek Hyun-Jin, -Seo Sang-Won, -Kim Kyung-II, -Jung In-Gyeom, -Lee So-Young, -Jung Ae-Youn, -Lee Seo-Hwan, -Yoon Da-Kyung, -Hong Seo-Jun, Joo In-Young, -Lee Ki-Taek, -Jeon Chae-Eun, -Yoon Ye-Hee, -Moon Woo-Jin, -Min Kyung-Ok, -Lee Hwa-Ryong, -Park Hyoung-Soo, -Jung Jae-Sung, -Moon Dong-Hyeok, -Lee Hae-Woon, -Jung Eun-Pyo.

    Elérhetőség:
    Lai Subs fordító oldalán: online-videa link, magyar felirat és videó letöltés.
    Magyar felirattal online: Videa, Mozicsillag, Online-Filmek, Sorozatbarát/club.
    Magyar felirat letöltés: Ázsia Ékkövei, a-pop.eu
    Videó letöltés pl.: Smallencode, Dramaday, Dramacool, Ulozto, Mkvdrama.

    #TheDevilJudge #JiSung #ÖrdögiBíró #JinYoung #KimMinYoung

    Kedvelik 1 személy

  2. Sorozatajánló:
    The Devil Judge – Ördögi Bíró
    Dél-Koreai, 2021-es, 16 részes, kb. 65-80 perces epizódok.
    Műfaja: jogi, politikai, thriller, dráma.
    Magyar feliratot Lai Subs fordítónak köszönhetjük (én is köszönöm neki, hogy általa megtudtam nézni).

    Én is, mint sokan mások Ji Sung és Jin Young férfi színészek miatt néztem meg a sorozatot és valószínűleg-többnyire őket fogják emlegetni ebből a sorozatból, de engem főképp Kim Min Young színésznő fogott meg, de nagyon.
    Ebben a sorozatban amúgy is többnyire jók voltak a női szereplők. Kim Min-Young színésznő nagyon lenyűgözött ebben a sorozatban, különleges volt a színészi játéka, többet kellett volna szerepelnie a történetben (többet foglalkoztathatnák más sorozatokban is, hiszen remek színésznő), nagyobb harcot vártam volna el Kim Min-Young és Ji Sung között a sorozat közben és a végére meg pláne (kapcsolatukból többet is ki lehetet volna hozni).
    Jang Young-Nam színésznő ebben a sorozatban még nagyobb alakítást nyújtott, mint az It’s Okay To Not Be Okay sorozatban, pedig ott is nagyon jó volt. Kim Jae-Kyung a sorozat első pár részében a karakterre nagyon jó felvezetést kapott, de aztán a közepétől a végéig semmilyen lett, azt hittem sokkal többet hoznak ki a karakteréből (Veronica Park-ént anno hatalmasat alakítót). Park Gyu-Young karaktere sokkal jobb volt ebben a sorozatban, mint az It’s Okay To Not Be Okay sorozatban.
    Jinyoung (GOT7 énekesét) már sokan ismerik a He Is Psychomatric sorozatból is, itt ebben a sorozatban sokkal jobban megmutatja színészi képességeit. Több bromance-ot is eltudtam volna viselni Jinyoung és Ji Sung között.
    Ji Sung színészről eddig tudtuk, hogy zseniális színész, ebben a sorozatban is megmutatja ezt.
    Baek Hyun-Jin remek színészi alakítást nyújtott, de számomra túlságosan irritáló volt lehet, hogy azért, mert a valóéletben is léteznek ilyen elnökök.
    A sorozat nagyon jól bemutatja a hátérhatalom (politika, média, cégek, szervezetek, hatóságok) árnyoldalait, számomra teljesen életszerű, legalábbis ahogyan én észlelem a mai világot (működését).
    A sorozatban ezeket, plusz a benne lévő történéseket és a társadalmi dolgokat-témákat még jobban is ki lehetett volna élezni, mindig úgy éreztem a nézése közben, hogy csak a pengeélét érintették és azontúl nem mentek (ezt főleg Kim Min-Young karaktere esetében éreztem, amiből sokkal többet ki lehetet volna hozni).
    A sorozat első pár része nagyon tetszett, itt még olyan rejtélyes is volt a sorozat, ami sokat tett hozzá, aztán ez ahogyan haladunk előrefele már megszűnt benne, a közepefele néha-néha volt egy kis lassulás, de ez nem volt vészes, vége fele és befejezése izgalmas volt, de többet vártam Kim Min-Young karakterétől.
    Összességében idén ez egy jó és érdekes sorozat, számomra egy ötös skálán megkapja az ötöst.

    Történetről:
    Dél-Korea egy vírus és ezáltal egy válás után van éppen, a hatalom újra akarja formálni az országot. Ji Sung akinek rejtélyes és drámai a múltja egy olyan bíróság élére kerül bírónak, amit élőben közvetítenek és egy alkalmazás segítségével a nézők – a nép hozhatja meg az ítéletet vagy döntheti el, hogy bűnös vagy nem bűnös.

    Szereplők:
    -Ji Sung (Whatcha Wearin’? / My P.S. Partner, Fate, Doctor John, Familiar Wife, Defendant, Entertainer, Kill Me Heal Me, Secret Love, Royal Family, The Great Seer, New Heart)
    -Park Jin-Young (He Is Psychomatric, A Stray Goat, Yumi’s Cells, When My Love Blooms, School Of Magic, The Legend of The Blue Sea)
    -Kim Min-Young (New Heart, Mr. Sunshine, The Merchant: Gaekju 2015, Man To Man, Gabdong, the Memories of Murder, Queen Of The Night)
    -Park Gyu-Young (Sweet Home, It’s Okay To Not Be Okay, Nokdu Flower, The Third Charm, School Of Magic, Romance is a Bonus Book, Suspicious Partner, Bring It On Ghost, Rain or Shine)
    -Ahn Nae-Sang (The Pirates, The Last Princess, Racket Boys, Mouse, Law School, L.U.C.A.: The Beginning, Royal Secret Agent, Do Do Sol Sol La La Sol, More Than Friends, 18 Again, Welcome-Meow-The Secret Boy, Eccentric! Chef Moon, Hi Bye Mama, My Country: The New Age, The Light in Your Eyes, The Guest, Your, Honor, Busted, Ms. Hammurabi, Misty, Lawless Lawyer, Rain or Shine, Entertainer, Squad 38, Hwajung, Kill Me Heal Me)
    -Kim Jae-Kyung (A Way Station, The Secret Life of My Secretary, Bad Papa, Life On Mars)
    -Jang Young-Nam (Seobok, Night in Paradise, Metamorphosis, Miss Baek, The Negotiation, Confidential Assignment, Snowy Road, Love Lies, A Werewolf Boy, The Veil, It’s Okay to Not Be Okay, Find Me in Your Memory, Nobody Knows, My Country: The New Age, Lovely Horribly, My Sassy Girl, Flower of the Queen, Pinocchio)
    További szereplők:
    -Baek Hyun-Jin, -Seo Sang-Won, -Kim Kyung-II, -Jung In-Gyeom, -Lee So-Young, -Jung Ae-Youn, -Lee Seo-Hwan, -Yoon Da-Kyung, -Hong Seo-Jun, Joo In-Young, -Lee Ki-Taek, -Jeon Chae-Eun, -Yoon Ye-Hee, -Moon Woo-Jin, -Min Kyung-Ok, -Lee Hwa-Ryong, -Park Hyoung-Soo, -Jung Jae-Sung, -Moon Dong-Hyeok, -Lee Hae-Woon, -Jung Eun-Pyo.

    Elérhetőség:
    Lai Subs fordító oldalán: online-videa link, magyar felirat és videó letöltés.
    Magyar felirattal online: Videa, Mozicsillag, Online-Filmek, Sorozatbarát/club.
    Magyar felirat letöltés: Ázsia Ékkövei, a-pop.eu
    Videó letöltés pl.: Smallencode, Dramaday, Dramacool, Ulozto, Mkvdrama.
    #TheDevilJudge #JiSung #ÖrdögiBíró #JinYoung #KimMinYoung

    Kedvelés

Hozzászólás